Tanítás vagy fájdalom?


Nagyon sok házasságot láttam már felbomlani, sokszor próbáltam mediálni a felek között, de van, amikor az ember megérzi azonnal, hogy hiába minden próbálkozás, ennek a kapcsolatnak bizony vége van. És nem azért, mert annyira elhidegültek volna egymástól a felek, hanem mert vagy az egyik vagy a másik (ritkán mindketten) nem képesek belátni, hogy hibáztak bizonyos dolgokban és lehet, hogy nem kellő figyelemmel és toleranciával élte meg a mindennapokat. 

"Igen, elrontottam és ez nem volt korrekt veled" - ez a mondat olyan egyszerűnek tűnik, mégis varázslatos erővel bír. Ha ki tudod mondani és őszintén, szívből-lélekből teszed, ezzel azt is érzékelteted a másikkal, hogy fontos vagy neki. Fontos annyira, hogy értékelje az együtt töltött időt, hogy végiggondolja a kapcsolatot kissé más megvilágításból: a saját felelős viselkedése szempontjából. Hogy mit tett vagy nem tett meg azért, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. 

De amíg ezt a mondatot ki tudja mondani valaki, addig hosszú az önismeret útja. Mert nehéz úgy látni a saját viselkedésünket, hogy ne próbáljunk mentséget gyártani rá, ne próbáljuk szépíteni. És ha valaki bele tud nézni abba a bizonyos lélektükörbe és önmagát objektíven tudja látni, azt gondolom, az egy igen fontos lépcső. De nem elég felismerni a hibáinkat, meg kell érteni, hogy miért viselkedtünk úgy az adott helyzetben. Miért jó nekünk az, ha például folyamatosan manipulálni próbáljuk a másikat, miért nem figyelünk jobban rá, miért utasítjuk el bizonyos szituációban vagy miért toljuk rá magunkat, mint egy gondoskodásra szoruló személyt. A legtöbb probléma a gyerekkorban gyökerezik, és igen, a szülői mintától is nehéz elvonatkoztatni, a férfi-női szerep megélése pedig tudatos szinten nem éppen a legegyszerűbb feladat. 

Kevesen veszik a bátorságot és ismerik fel, hogy a felszín alatt komoly problémák húzódnak és bizony le kell ásni a mélybe, hogy ezeket gyökerestől kigyomláljunk. 

Azt gondolom, hogy azok, akik inkább szembenéznek a démonjaikkal és leküzdik a félelmeiket, olyan erőssé és tudatossá válnak, hogy nullára redukálják a fájdalmas párkapcsolat lehetőségét a későbbiekben. 

De vannak, akik bár felismerik, hogy nekik ezzel vagy azzal a dologgal problémájuk van, gyengék változtatni rajta. Vagy feladják félúton. Azt hiszem, ez a langyos állapot az egyik legborzasztóbb. Mert tudod, hogy változnod kellene, de azt is tudod, hogy nem mersz, félsz ...vagy csak gyenge vagy hozzá. 

A legnehezebb a hárítókkal. Ők azok, akik még akkor is tagadnak, amikor inflagranti találják őket. Minden és mindenki összeesküdött ellene, minden hibáért más a felelős, ő nem. A hárítók persze azonnal képesek belemenekülni egy újabb kapcsolatba, ahol naná, hogy ugyanazokat a problémákat, hiányokat élik meg, mint eddig. Mert nem változtatott magán. Nem másoktól kell várni a megoldást...a változás belőlünk indul el. De aki támadásnak veszi, ha valaki felhívja a figyelmét arra, hogy néhány dologban változnia kellene, mert pl. bántó a viselkedése vagy gyerekes, annak hiába próbálsz segíteni, mert ő igazából nem is akar változni. 

Szóval amikor azt látom, hogy valaki hárít, esetleg struccpolitikát folytat egy konfliktusnál, rögtön tudom, hogy feleslegesen jártatnám a számat és mondhatnék bármit, úgysem értené. Mert nem akarja megérteni.

De azt gondolom, hogy az, ha a kapcsolat felbomlása után az egyik hárít, a másik meg ezt magára veszi, hogy ez az ő hibája biztos, az egyfajta öngyilkosság. Szeretném, ha ezt jól magatokba vésnétek: mások hibája nem a ti bűnötök. Más gyengesége nem a tiéd. És ha már ennél a gondolatnál járunk, akkor fontos tudni azt is, hogy mások gondolata rólad nem a valóság. Az az övé, te pedig nem tudsz rendet tenni mindenki fejében. 

Szerintem az a legideálisabb, ha megtalálod magadban azt a bizonyos jó pontot, ami az egyensúly, a harmónia állapota és amiből nem lehet csak úgy kibillenteni. Mert tudod, ki vagy, mit érsz és mi akarsz...És ha egy ilyen öntudattal rendelkező emberrel valaki találkozik, azonnal megérzi az ebben rejlő erőt. Mert önmagával teljessé vált és ettől legyőzhetetlen. Nincs benne hiány. Teljes. Egész. 

Azt hiszem, sokkal több boldog kapcsolódás tudna létrejönni, ha nem másokkal, hanem önmagunkkal foglalkoznánk elsősorban, az önmagunkkal egységben levő állapotban, teljes elfogadással a világ felé. 

És megértve, hogy nem kell mindent megérteni, nem kell megfejteni, ki, miért olyan veled, amilyen... Mert minden úgy van jól, ahogy van. És te csak a saját életedért vállalhatod a felelősséget, mások történetét nem neked kell megírnod és még csak meg sem kell értened.

Szeretettel: 

Kata

http://kata.blogstar.hu/./pages/kata/contents/blog/28157/pics/lead_800x600.jpg
elengedés,Jurák Kata,jurák kata idézet,szakítás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?